Budakalász igen gazdag régészeti emlékekben: a jégkorvégi gravettien kultúrától kezdődően - mintegy tizenötezer évvel ezelőttől - szinte minden lényeges nép élt szűkebb környékén. Így megtalálták a rénszarvas-vadászok kőeszközeit, a bronzkori műveltség emlékeit, de az avarok, longobárdok rendkívüli hagyatékát is. Világszenzációnak számított 1953-ban a kavicsbánya területén előkerült 7000 éves kis vízmerítő edény – budakalászi kocsi –, amely a legelső kocsi makett, de párját ritkítja az az öntött, domborított bronz kancsó is, amit ugyancsak itt találtak.
Fennmaradt egy római őrtorony maradványa.
A település 1135-től ismert neve: Kalez, a középkorban Kaluz, majd Kalaz. Ez a honfoglalást követően itt letelepült kabar népcsoport nevéből eredt, jelentése: „káliz”.
Templomát 1355-ben említik először, ekkor Ferenc nevű papja adózik, földesurai mindig a királyok körül töltenek be különböző rangokat. Kaluzi Sándor 1276-ban latin nyelven tett tanúvallomást Margit királyleány szenttéavatási perében, György pedig Hunyadi János mellett vitézkedett. Tudunk arról is, hogy megfordult itt Mekcsey György, aki a helyi hajóépítő mesterekkel egy dereglyét építtetett.
Az Árpád-kori lakosság a török hadjáratok következtében elmenekült jobban védett területekre, így Kalász elnéptelenedett. Az első török adóösszeírás defter, amely a kalásziakról fennmaradt, 1580-ból való, ebben az áll, hogy „Kálóz falu ráják (keresztény földművesek ) nélkül maradt”.
A 15 éves háború majd a zsitvatoroki béke után a török megszállású területek között egyedi, kettős közigazgatási rendszer alakult ki az ország török megszállású területén.[8] Ebben a szituációban a Szentendrei-sziget déli csücskében lévő Bolgár nevű falu földesura, Budai Bornemissza Bolgár Pál az ország keresztény kézen maradt részének nádorától megvásárolta a Kálózpuszta, Pomázpuszta, Szencsepuszta, valamint a mai Csobánka határát képező területeket, majd betelepítette a Bácskában már korábban vásárolt falvainak (Prekonity, Radonity, Tótháza, Nagy Gyurgyin, Malteovity, Nádály, Hulica, Oblica, Belo Blato, Szilvás, Botrá, Pokolkő, Obornica, Vámtelök, Dorosko, Pessér, Csemeny, Nagycsicsó, Vastorok és Terusity) szerb lakosságával, a török jogszokás szerint 6 év adómentességet biztosítva a vállalkozó kedvű telepeseknek. (A terület megvételéről és betelepítéséről számos dokumentum maradt a Magyar Országos Levéltárban, Bornemissza leszármazottainak, a Wattay családnak iratanyagában.) A Bornemissza család a 17. század elején jelentős szerepet játszott Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében, mivel mind a két fél, a keresztény és a török elismerte és különböző ügyekben alkalmazta.
Leányági örökségként a felsővattai Wattay család kezébe került a település. A falu nagyobb betelepítését Wattay I. Pál Pest-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja és fia Wattay János a vármegye kuruc alispánja irányította. A legelső összeíráskor, 1705-ben még 4 magyar családot sorolnak fel. Nagyobb létszámú szerb lakos csak 1715 után telepedett meg itt. A települést a Wattay család ispáni központjaiból eleinte Dunakesziről, majd a Wattay III. Pál által építtetett családi kastélyból Pomázról végezték. A Wattay családba benősült széki gróf Teleki, Szemere, Fáy, Kubinyi, Okolicsányi családok is részt vettek a Pomáztól Kiskőrösig elhelyezkedő birtok vezetésében. Az evangélikus vallású Wattay család minden keresztény egyházat támogatott, így a település katolikus, református és ortodox lakosait is. A svábok 1728-at követően jelentek meg a faluban, később, az 1800-as évek végén néhány felvidéki szlovák család települt be. A svábok 1728-at követően jelentek meg a faluban, később, az 1800-as évek végén néhány felvidéki szlovák család települt be.
1946. február 22-én a német ajkú lakosság nagy részét, 1200 főt telepítették ki Németországba.
A falu határában található kőbánya már a rómaiak idejében is használatban volt, innen vitték a Hősök tere közepén álló „Ismeretlen katona” emlékmű sírkövét.
A falu északi részén, a Szentendrére és a Pomázra vezető út közrefogta mezőgazdasági területen jött létre egy 1922-ben kezdődött ingatlanfejlesztés eredményeképpen 1925 augusztus 20-án Szentistvántelep. Az addig lakatlan területet először az Akarat Szövetkezet parcellázta, amit a 30-as években a Közgazdasági és Hitelbank folytatott. A telepre főleg középosztálybeli, városi családok, elsősorban tisztviselők költöztek, polgári jellege azóta is megmaradt. A máig megfigyelhető, aránylag szabályos utcaszerkezet és az egységes telekméret az eredeti parcellázás és ingatlanfejlesztési koncepció hatását mutatja. A kezdetekkor egyes sarki házhelyeket fenntartottak közösségi célra, ezekre a helyekre épült később az iskola (ma Szentistvántelepi Általános Iskola) és a templom. A Szent István Templom alapkövét 1948 augusztus 20-án rakták le, és 1965-ben készült el.
2009. július 1-je óta város.
Forrs: Wikipedia